Sziasztok!
Valamikor kora tavasszal, mikor még az időjárás kiszámíthatatlan, az avasi pincesorok pedig ez okból kietlenek voltak, szívesen tettem nagy sétákat a kanyargós, régi utcákon.
Egyik délután a nagyavason kaptattam, élvezve friss tavaszi szellőt és a lebukás előtt álló nap sugarainak kellemes melengetését, amikor az egyik pici, ám takaros pince előtt egy öreget pillantottam meg, amint épp tüzet rakott a kicsi udvarán, szabadtéri főzéshez készülődve. Nagyon megtetszett a kis rendben tartott porta, ezért megszólítottam a görnyedt hátú, hézagos fogú, ugyanakkor rendkívül energikus, mosolygós bácsit. Beszélgetésbe elegyedtünk, mely azzal végződött, hogy mellettem főzte meg a gulyását, amit el is fogyasztottunk kettesben. Eközben folyamatosan mesélt, sztorizott a régi időkről, amikor még hatalmas élet volt hétvégente az avasi hegyoldalban.